Cápa

A ma élő, 3-6 méteresre növő nagy fehér cápa "apró" leszármazottja a 16 méteres megalodonnak. A nagy fehér cápa hossza 3-6 méter, testtömege 1200-3000 kilogramm. A cápa hátsó része fekete vagy sötétszürke, míg alsó része fehér. Az akár 7,5 centiméter hosszúra megnövő háromszögletű fogak szegélye csipkézett, ezért rendkívül jól meg tudják ragadni a zsákmányt. Mint mindegyik cápaféle, a nagy fehér cápa is képes pótolni elvesztett vagy letört fogait, amelyek a szalagfűrész elve szerint képződnek és helyezkednek el az állkapocsban, amíg szükség nem lesz rájuk a pótláshoz. Amikor a cápa elveszíti egy fogát, újabb jelenik meg helyette. Ellentétben nevével teste nagy része szürkés árnyalatú csak a hasa fehér. Rendkívül jó érzékszervekkel rendelkezik. Van egy különleges szerve az úgynevezett Lorenzini-féle ampulla. A cápa ezzel érzékeli az élő szervezetek, a zsákmányállatok által kibocsátott gyenge elektromos erőteret. De képesek érzékelni a víz sótartalmát, nyomás és hőmérséklet különbségeket, a tengervíz nyomását és összetételét.
Legkiválóbb szervük azonban az orruk, agyuk kétharmada csak a szaglással foglalkozik. Állítólag egyetlen csepp vért képesek megérezni több kilométeres távolságból.
Számuk a környezetszennyezésnek és a horgászatnak köszönhetően évről évre csökken, védelmükre már régóta szükség lett volna, de a médiában időnként felröppenő rémhírek, amelyekben a cápák úgy szerepelnek, mint fürdőzőkre éhes fenevadak komoly akadályt jelentettek védetté nyilvánításukban. Mostantól ez másképp lesz: a fehér cápa 36 más állatfajjal együtt védelem alá került.

Táplálkozása

Tápláléka szinte valamennyi halfaj és meleg vérű állat, amelyet zsákmányolhat. Támadás közben, a nagy fehér cápa megemeli az orrhegyét, és befordítja a szemeit. Az állkapcsok hatalmas csapdaként mozdulnak előre, és összecsapódnak az áldozat felett. Ezt követően a cápa az oldalára fordul, és egy darab húst tép ki áldozatából. Nagyobb méretű préda esetén egy nagy cápánál ez akár 60-70 kilogrammos is lehet.
Több furcsa számunkra felfoghatatlan és nehezen megemészthető táplálkozási szokásuk van. Az egyik ilyen az egyedülálló "méhen" belüli kannibalizmusnak nevezett táplálkozási jelenség: a legerősebb embriók megeszik a terméketlen petéket és a leggyengébb embriókat. A másik ilyen a "zabáló düh" amikor a cápák féktelen, önkívületi állapotban táplálkoznak nem kímélve társaikat és önmagukat sem. Bálnavadászok elmondása szerint az ilyen táplálkozási őrületbe esett cápák egymás testét felhasítják és előfordul, hogy az áldozat saját belső szerveit falja fel, mielőtt a többiek széttépnék. Ezek az extrém szokások és az időnként előforduló fürdőhelyi balesetek miatt a fehér cápák nem közkedvelt állatok.

Gyilkos vagy áldozat?

A fehér cápa talán a világ egyik legrettegettebb ragadozója. Ezt a kétes hírnevet a nagy sikert aratott mozifilmnek köszönheti, aminek bemutatása után elnéptelenedtek a tengerpartok strandjai. Pedig a fehér cápa, több fajtársához hasonlóan, elsősorban halakkal táplálkozó húsevő, de más cápákat és tengeri teknősöket, esetenként kisebb tengeri emlősöket is elfogyaszt. Néha előfordul ugyan, hogy egy cápa megmarja, halálosan megsebzi az embert, de a találkozások túlnyomó többségében a cápa húzza a rövidebbet. Ha összevetjük a fürdőzőket ért évi száz cápatámadást a világon kifogott 600 ezer tonna cápával és rájával, be kell ismernünk, hogy az ember pusztítja őket, nem pedig fordítva.

Eddig összesen 375 cápafajt azonosítottak, de ebből csak egy tucatnyit nyilvánítottak különösen veszélyesnek. Az emberekkel szembeni támadások legtöbbjéért három fajta felelős: a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias), a Tigriscápa (Galeocerdo cuvier) és a Bikacápa (Carcharhinus leucas). Amerikában évetne átlagosan 16 embert támad meg cápa, és ebből kétévente egy halálos. Ezzel szemben a tengerparti vidékeken évente több mint 41 ember hal meg villámcsapástól. Ez is azt mutatja, hogy a cápák hírneve rosszabb a valóságnál.